Aktualitások
- Aradi vértanúk megemlékezés
- Országos Gyalogló Nap
- Zene világnapja
- Diákok hangja projektnap
- Magyar Diáksport Napja
- Kirándulás Muckra
- Bűvösvölgyi látogatás
- Budapesti Állatkert látogatás
- Szelle lovasudvar – Dunasziget
- Logopédus workshop
- Ruhavásár az iskolában
- Tanévnyitó az iskolában


Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (Nkt.) módosításával a 27. § (2) bekezdés értelmében „az általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak, továbbá hét órától tizennyolc óráig – vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben – gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről azzal, hogy tizenhat óra után a tanulók felügyeletét nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak láthatják el.
Horváth Lászlóné
igazgató
Adományok megköszönése
Tisztelt Támogatónk!
Köszönjük szépen!
Ezúton szeretnénk megköszönni a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata által
nyújtott 160.000 Ft adományt, amelyből a Vármegyei Kulturális Bemutatón (2024.05.15.) szereplő tanulókat lephettük meg
társasjátékokkal, sportszerekkel, melyet nagy örömmel fogadtak.

Étkezéssel kapcsolatos információk
Étkezés
lemondása a tervezett étkezést megelőző nap 9 óráig lehetséges…