Rólunk röviden
Iskolánk névadója, Kozmutza Flóra

Iskolánk 1995-ben vette fel a neves gyógypedagógus, pszichológus Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra nevét, aki a Bárczi Gusztáv által vezetett Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani laboratórium munkatársa volt, majd a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola főigazgatójaként tevékenykedett.
Kozmutza Flórát a magyar gyógypedagógiai pszichológia művelőjének, megújítójaként, működési körének kiszélesítőjeként, rendszerbe foglalójaként tisztelhetjük.
Iskolánk épülete

A Sopron belvárosában elhelyezkedő épület Ringer József tervei alapján épült az 1820-es években.
Eredetileg kaszinóként funkcionált, majd először kaszárnyává, végül a katolikus konvent megrendelésére, 1891-ben iskolává alakították. 1945 után fiúiskolaként, majd a hatvanas évektől vegyes tanintézetként, Petőfi Téri Általános Iskola néven működött. 1989 szeptembere óta mint gyógypedagógiai intézmény fogadja a speciális megsegítésre szoruló, sajátos nevelési igényű gyermekeket.
Munkánkról
Iskolánk kezdetben a tanulásban akadályozott, valamint az értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását, fejlesztését látta el, de a későbbiekben komoly igény mutatkozott az integrált keretek között nem fejleszthető kisgyermekek óvodai nevelésére, a szakiskolai képzésre, valamint a fejlesztő iskolai megsegítésre, a súlyosan, halmozottan fogyatékos sérült, valamint az autizmus spektrumzavarral küzdő gyermekek ellátására is.
Nemrégiben óvodai csoporttal bővültünk, melynek keretei között lehetőség nyílt a beszédfogyatékos, autizmus spektrumzavarral, egyéb pszichés fejlődési zavarral, valamint mozgásszervi, érzékszervi, értelmi fogyatékossággal küzdő, illetve halmozottan sérült óvodás korú gyermekek specifikus fejlesztésére is.
Tanulóinkat érdeklődésüknek, képességprofiljuknak megfelelően készítjük fel a középfokú nevelési-oktatási szakaszra, a szakiskolai, illetve készségfejlesztő iskolai továbbtanulásra. Kiemelt célunk mindazon képességek kialakítása, illetve fejlesztése, amelyek az önálló életvitelhez, a munkaerőpiacra való belépéshez, és megmaradáshoz, valamint az egész életen át tartó tanulás megalapozásához elengedhetetlenül szükségesek. A csoportok alacsony létszáma lehetővé teszi, hogy a gyermekek intenzív fejlesztésben részesüljenek, igény esetén pedig egyéni tanmenet szerinti ütemezéssel sajátítsák el a szükséges ismereteket.
Ökoiskolai programjainkkal rendszeres résztvevői vagyunk a régió számos környezetvédelemmel, fenntarthatósággal kapcsolatos rendezvényének, melyeken érvényesülhetnek napjaink innovatív környezettudatos nevelési szempontjai.
Egyre tágabb teret igyekszünk biztosítani tanulóink számára, hogy a kínálkozó lehetőségek kiaknázásával, tudásukat, képességeiket kipróbálhassák, összemérhessék más iskolák diákjaival, kibontakoztathassák tehetségüket az egyes területeken.
Módszertani intézményként különböző szakmai rendezvényeket, előadásokat, továbbképzéseket szervezünk, melyek során alkalom kínálkozik a többségi iskolákból ellátogató pedagógusokkal való találkozásokra, konzultációkra, s ezek során az elsődlegesen gyógypedagógiai kompetenciakörbe tartozó problémák megbeszélésére.
Kiemelt figyelmet fordítunk a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartásra. Találkozókat, felvilágosító előadásokat szervezünk, szülőklub keretében segítjük a családtagok és a szakemberek eredményesebb együttműködését.
Horváth Lászlóné
Igazgató